Harcok a Földközi-tengeren

„Az a szóbeszédjárja, de nevezzük inkább értesülésnek, hogy a törökök minden erejükkel meg fogják rohanni Németországot, és viadalra kelnek a végső jutalomért, mely eldönti, hogy Károly vagy a török lesz-e az egész glóbusz ura, mert egy világ nem képes két napot elviselni az egén.” Erasmus

„Amint csak egyetlen Isten van a mennyben, ugyanúgy csak egyetlen birodalom lehet a földön — közölte Ibrahim pasa a külországi követekkel. — Spanyolország olyan, mint a gyík, itt-ott csipeget magának egy kis gyomot a porban, a mi szultánunk azonban sárkány, az egész világot elnyeli, ha felnyitja a száját.”

A Végvári krónikák a 16. századi török-magyar harcokra összpontosít, de időről-időre kitekint más századokba, illetve hadszínterekre is.

A 16. századi oszmán-keresztény háborúkat akár világháborúnak is nevezhetjük, mert a harcok három kontinensre is kiterjedtek és egy időben több hatalmi központ is részt vett bennük.
A magyar hadszíntérrel egyenrangúnak tekinthetjük a mediterrán térséget: a Földközi-tengert és partvidékeit. A Habsburg-ház spanyolhonban uralkodó ága persze a mediterrán területet tartotta fontosabbnak, míg Szulejmán szultán vélhetően jobban preferálta a szárazföldi hadjáratokat és saját személyében inkább Magyarországra és Perzsiába vezetett hadat. (1522-ben ő vezette Rodosz ostromát, de annál messzebb nem hajózott el háborúzni).
A földközi tengeren vívott oszmán-katolikus küzdelmekről több könyv is elérhető magyar nyelven, én ezekből kettőt emelnék ki:

Roger Clowley: Tengeri birodalmak
Zimányi Vera: Lepanto 1571

Crowney:
“A konfliktus döbbenetes méreteket öltött. A l6. század a császári hatalom soha nem látott koncentrációjának lehetett tanúja: az ausztriai eredetű Habsburgok és az oszmán törökök is képesek voltak korábban elképzelhetetlenül sok embert és utánpótlást öszszegyűjteni, mozgatni, sőt még annak is megtalálták a módját, hogy mindezt fizetni tudják. A hadigépezetet V. Károly császár udvarából és Szulejmán szultán palotájából mozgatta a központosított bürokrácia, amely adót emelhetett, legénységet toborozhatott, hajókat küldhetett, utánpótlást szervezhetett, ágyút és lőport gyárthatott olyan hatékonysággal, amely a középkor háborúiban megvalósíthatatlan lett volna. A seregek egyre nagyobbak lettek, az ágyúk egyre messzebbre lőttek, az anyagi-technikai támogatás, az erőforrások kihasználása – természetesen az utazáshoz és a kapcsolattartáshoz szükséges idő szabta keretek között – egyre kifinomultabb. A birodalmak közötti viadal az egész világra kiterjedt. Az 1530-as években hódította meg Perut Francisco Pizarro, és támadták meg az oszmánok Indiát. Távoli helyek között létesített kapcsolatok hálója fűzte szorosabbra a határokat. Ausztria a perzsákkal szövetkezett, az oszmánok a franciákkal, a lutheránus németek ügyét isztambuli döntések vitték előre, az Újvilágból özönlő aranyrudakból fizették az afrikai háborúkat. Ha a császári hatalomhoz a szent háború iránti elkötelezettség nyitott is utat, más erők szintúgy működésben voltak. Európában a közös latin nyelv visszaszorulása, az új, nemzeti identitások ébredése, valamint a protestáns forradalom megrengette a régi bizonyosságokat. Az egész kontinens titokzatos erők játékterévé lett. A népességszámok megugrottak, a városok terjeszkedtek, és az infláció minden gond nélkül átlépte a keresztényi tanok határait.”

A Magyar Királyság nem önmagában lebegett az űrben, harcait nem mindig egyedül kellett megvívnia, hanem egy jóval nagyobb és összetettebb környezetben, az akkori Európa geopolitikai terében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.