Palánkvárak


A filmen jól látszik a török-kori erődítések egyik jellemző technológiája, a palánk, valamint az ágyúdomb.
“A palánk fából és földből készült. Legerősebb volt a tőtött vagy bélelt palánk. Ennél két párhuzamos sorban vastag fatörzsszerű oszlopokat ástak a földbe. Az oszlopok vagy sűrűn egymás mellett álltak, vagy hézagosan. Az utóbbi esetben a hézagokat fonással töltötték ki. Tulajdonképpen két kerítést készítettek, amelyek közé földet döngöltek. Az így kialakított vastag fal mindkét oldalát betapasztották.”(Magyar néprajzi lexikon, Takáts Sándor nyomán)
Az ilyen módon felépített falak a 16. szd. folyamán egyre hatásosabbá váló ágyúzásnak is többnyire tovább ellenállhattak, mint a középkorból megmaradt kőfalak.
Gyakori volt az is, hogy a kővár, mint mag köré készítettek még palánkvárat külső vár gyanánt, ezzel megnövelve az erőd területét és az ostromlók elé plusz akadályt állítva, illetve előfordult az is, hogy csupán egyszeres cölöpkerítést készítettek, amit latorkertnek hívtak, és a vár körül így kialakított részt nevezték huszárvárnak is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.