Szószedet

Akindzsi:

Könnyűlovas katonatípus az oszmán haderőben. Általában kevés katonai képesítésben részesültek, de viszonylag jó lovasoknak bizonyultak. Egy részük az elővédet képezte, és mint egy „megtorló alakulatnak” számítottak, amely beszerezte az élelmet, és felperzselte a vidéket.

Harcértéküket a magyarok általában nem sokra becsülték, de a pusztításban igen járatosak voltak.

 

Fokél:

Rendszerint egyélű kardok, szablyák pengéjének hegyénél található kiszélesedés, amelyet mindkét oldalán élesre köszörültek.

 

Gureba:

Oszmán könnyűlovas katona. Zsoldosoknak minősültek, de irreguláris katonaság voltak. Eredetileg a törökökhöz átszökött arabok és perzsák képezték a gurebákat, később a birodalom egyéb nemzetiségeiből tevődtek össze. Nagyszámban voltak köztük szíriaiak, egyiptomiak, kurdok, és albánok is.

 

Huszárvár:

A török kori határvédő erődítmények külső vára. A könnyűlovasság tartózkodott benne. A belső vártól árok és várfal választotta el. Néha csak egyszerű karókerítés (latorkert) vette körül, leginkább azonban erős palánk és árok övezte.

(Magyar Néprajzi Lexikon)

 

Jatagán:

A jatagán, a janicsárok emblematikus közelharci fegyvere, más néven yatagan vagy yataghan (törökül: yatağan) török kard. Pengéje 60-80cm hosszúságú, egyik oldalán élezett, markolata keresztvas nélküli, és jellegzetes fülekben végződik.

 

Jürükök:

Kisegítő csapatok az oszmán hadszervezetben. Szerepet nem a harcokban, hanem az utánpótlásban, szállításban kaptak.

 

Kalandosok Társasága:

24 világi és egyházi II. Lajost támogató főúr szövetsége a hatvani országgyűlés határozatainak megsemmisítésére

 

Kilidzs:

Széles, görbe pengéjű lovassági szablya. A penge a hegyénél kiszélesedik, ahol is fokélre köszörülik.

 

Landsknecht:

Gyalogos katonatípus, délnémet területekről származó zsoldos. Magyar forrásokban lanckenét névvel is előfordulnak. A 15. században Nyugat-Európában kialakult gyalogos harcmodor jellegzetes képviselői. A gyalogság harcrendje ekkor a hosszú lándzsát (pika) használó pikások, a muskétások, és az alabárdosok együttműködésére épült.

 

Martalóc:

Fosztogató katona, útonálló, rabló. Oszmán-török szó, eredetileg balkáni keresztényekből szervezett török gyalogcsapatok katonáit hívták martoloszoknak.

 

Muskéta:

Elöltöltős puska, amely a történet idején még leginkább kanócos gyújtással működött.

Kanócos muskéta

 

Naszád:

A naszád 23-24 m hosszú, 4,5 m széles, 1,1 m merülésű, hegyes orrú, lapos fenekű hadihajó volt. Kedvező szél esetén a hajó közepén álló árbocra szerelt vitorla, szélcsendben a két oldalán elhelyezett 9-10 evezős hajtotta. A hajó tatjára épített kabin volt a parancsnok és a kormányos tartózkodási helye. A kormányos innen irányította a naszádot, a kapitány utasítására. Felszerelték kis méretű, forgatható ágyúkkal is, amelyeket az orr-részen helyeztek el. Hogy a puskaport megvédjék a nedvességtől, az ágyúkat és a lőszert a naszád orrára épített bódé takarta.

 

Naszádosok:

A naszádos legénység kiváltságos, a folyó menti, elsősorban a dunai végházak közelében telekre telepített hadi nép, amely hadba híváskor felkelni és heti vagy hópénzért harcolni volt köteles, béke idején azonban gazdálkodott, s hajóját használva kereskedett. Közvetlen vezetőjük a vajda. Maguk választották úgy, hogy négy jelöltet ajánlottak, s közülük választott a flotta vezetője: a naszádos kapitány, 20-30 vajda parancsnoka. A vajda alatt 2-3 naszád, így 80-120 legény szolgált, naszádonként egy tizedes vezetésével. E szervezetüket béke idején is megtartották.

 

Pergende:

Folyami hajótípus az oszmán törököknél.

 

Pika:

3-5m hosszú, zárt hadrendben használt gyalogsági lándzsa. A gyalogosok általában több soros mélységben álltak fel vele, ahol a hátsó sorok az elsőkön túlnyúlva szegezték fegyvereiket az ellenség irányába. Leginkább lovassági támadás ellen tartották nagyon hatékonynak, ilyenkor a statikusan felálló gyalogosok a pikát jobb lábbal megtámasztva, ballal előrelépve, a pika hegyét a ló szügyének szegezve várták a támadást.

 

Rája: (arab-török ‘nyáj’):

adófizető alattvaló.

 

Szolakok:

A janicsár testület 60., 61., 62., 63. alegységének tagjait, a szultán gyalogos íjász testőreit nevezték szolakoknak. A név jelentése: balkezes. Ezt a nevet a testőrség azon tagjairól kapta, akik a padisah jobb oldalán vonultak, és az íjat egységesen bal kézzel feszítették meg.

 

Szpáhi:

Tímár- vagy ziámetbirtokkal javadalmazott hűbéres lovas az oszmán hadseregben. Az egész birodalom területén szétszórva éltek birtokaikon és bármikor hadra foghatók voltak, hogy szolgáikkal és általuk kiállított jól felszerelt lovasokkal (dsebelikkel) hadba vonuljanak. Amikor egy szandzsákban mozgósították őket, akkor minden tizedik szpáhi otthon maradhatott, hogy vigyázzon mindannyiuk rájáira (adóköteles alattvaló).

Az egyik legjobban felszerelt oszmán katonatípus. Rendelkezett láncinggel, közel- és távolható fegyverekkel (szablya, lándzsa, íj).

 

Zarbuzán, Baljamez:

Oszmán ágyúöntő műhelyekben készült lövegtípusok. A zarbuzán török forrásokban „darbzen” néven szerepel.