1526 július, augusztus – Lajos király Mohács felé menetel

A Száva vonalán húzódó első magyar végvári vonalat (Szabács, Nándorfehérvár, Zimony) az oszmán haderő még 1521-ben semlegesítette, így az az 1526-os nagy szultáni hadjárat során már sem megállítani, sem lassítani nem volt képes a támadó Szulejmán seregét.
Az első komolyabb ellenállást Pétervárad fejtette ki. A végvárvonal elsődleges szerepe az ellenség feltartása lett volna, addig, amíg a hátországban összegyűlő hadsereg a várak felmentésére indulhat, ahogy az 1456-ban történt.
A magyar király vezette keresztény haderőnek Tolnát jelölték ki gyülekezőhelyként, időpontnak pedig Sarlós Boldogasszony napja, vagyis július 2-a volt megadva. Ezt persze nem tudták betartani: “az egyházi és világi uraknak dandáraikkal, a nemességnek fejenként és jobbágyaik ötödrészével, nemkülönben a városok zsoldos gyalogságának és tűzérségének Tolnán már együtt kellett volna lenniök, holott a valóságban itt ekkor csapatnak se híre, se hamva nem volt”.
A király is csak július 20-án indult el Budáról a maga és a királynő hiányos létszámú bandériumaival, valamint az esztergomi érsek bandériumának egy részével. Összesen mintegy 3000 fegyveressel.
Nagyon lassan haladtak déli irányba a Duna mentén, hogy időt adjanak mindazoknak, akik az út során csatlakozni kívántak hozzájuk. Először Érden vertek tábort, mad onnan tovább mentek Dunaföldvárra.
A magyar nemzet hadtörténelme című munkában ez olvasható a továbbiakról:
“Dunaföldváron kapta a király a lesujtó hírt Pétervárad elestéről és hogy a török sereg onnan Ujlak (Ilok) elfoglalására indult, minek folytán sürgető leveleket küldött Szapolyay György szepesi grófnak, akiről úgy hirlett, hogy 5000 emberrel Székesfehérvár közelében van, továbbá Batthyány Ferenc horvát bánnak, valamint a Horvátországban tartózkodó gróf Frangepán Kristófnak, hogy ott katonákat, fegyvereket, lovakat gyüjtve, mielőbb a királyhoz siessenek. Ugyanekkor Macedóniai László pécsi prépost Budára küldetett a királynéhoz, sürgetné meg a Ferdinánd főhercegnél már előbb kért segélyt s legkivált az igényelt tábori ágyúkat, továbbá, hogy siettesse a többi keresztény fejedelmek, valamint a csehek és morvák által elindítandó segélycsapatokat. Dunaföldvárról a király augusztus 4-én Paksra, 6-án pedig Tolnára menetelt időközben 4000-re, vagy még ennél is valamivel többre szaporodott lovas hadával. Itteni többnapi tartózkodása alatt Szapolyay György temesi gróf 600 lovassal és 1200 gyalogossal, Ciprusi Kathagói Hannibál a pápa pénzén Morvaországban toborzott 1300 lovassal, azonkívül ugyancsak a pápa pénzén szerzett még további 4000 jól felszerelt gyalogos, ezek között a kiváló lengyel táborerődítő Gnojenszki Lénárd 1500 jó gyalogossal vonult be. Ideérkezett végül Várday Pál egri, Perényi Ferenc váradi püspök és több más egyházi és világi főúr kisebb-nagyobb bandériális hadával, ellenben a vármegyék még most is feltűnő közömbösséget tanusítottak, a városok pedig nagyrészt pénzzel váltották meg hadiszolgálatra való kötelezettségüket.”


II. Lajos magyar király a Jagelló-házból (Buda, 1506. július 1. – Mohács, 1526. augusztus 29.) Magyarország és Csehország királya 1516 és 1526 között.


Nehézvértezetű lovas a 16 szd-ból. A nehézlovasságot alkotó, lemezvértet viselő katonát a magyarok “fegyveres”-nek nevezték. A csatadöntő nehézlovasságot profi katonák és előkelő urak alkották, akik meg tudták maguknak fizetni a rendkívül drága vértezetet és az azt a csatamezőn elbíró erős csatalovat is.

II. Lajos magyar és cseh király (1506-1526, uralkodott: 1516-1526) rejtélyes halála

Két mai magyar orvos arról publikált egy cikket, hogy II. Lajos 1526 októberében megtalált holtteste, annak leírása alapján nem lehet olyan emberé, aki az augusztus 29-i csata napján vesztette életét. Tehát a király vagy nem akkor halt meg, vagy nem az ő tetemét találták meg.
II. Lajos halálának körülményeiben kételkedni nem új dolog, ezt már a kortársai is megtették. Szerémi György, a király egyik káplánja a patakba fulladás helyett egy másik változatot írt le. E szerint Lajos királyt a csata után még sikeresen kimentették a megáradt patakból, majd egy közeli településre, Dunaszekcsőre vitték, és ott az egyik főúr, Szapolyai János testvére György, aki a csatában Tomori mellett a másik magyar fővezér volt, meggyilkolta:

„A királyt, midőn fáradtan üle, kis felújulás után késztették, hogy étkezzék. Tomory Pál ekképpen szólt: »Étkezzék királyi Felség! mert a törökök gyorsan sietnek utánunk!« Erre pedig Szapolyay igy szólt Tomoryhoz: »Nagyságod pedig menjen saját szállására, én hasonlóan a magaméra, ne késsünk, azonnal Buda felé kell lovagolnunk. «
»Én kész vagyok« — monda Tomory, mire ismét Szapolyay: »Egyedül menjen Tisztelendőséged szállására, én a király védelmére mégis itt maradok.«
Tomory Pál lámpavilágnál elment szállására cselédjeivel. Midőn Tomory eltávoza, Szapolyay György szóla Lajos királyhoz: >Te dorbézoló király! Te buja király! Te igazságtalan király, mert elvesztetted egész Magyarországot és minden ősi jogainkat, Lőrincz herczeg birtokait, ki magát kötelezte magvaszakadása esetére, mint atyánk is viszont a kölcsönös örökösödésre.> — Monda erre Lajos király : »Nem az én akaratom, hanem az országnagyoké!< Ekkor Szapolyay Görgy a királyt torkánál megragadva, mérges dühvel egy háromélű csehkarddal jobb oldalán három helyen átdöfte. Czettritz és más udvarosai a királyi felségnek megrémültek, és Tomory Pál érsek szállására futottak, erős hangon kiáltván: »Hamar, hamar. Nagyságos Úr, mert Lajos királyt Szapolyay Görgy megölte!« Mit Tomory érsek hallván, sietve felkelt s környezetével Szapolyay Györgyre rohant, és őt meggyilkolta. Ezt hallván Szapolyay György hadvezére és a György párt nagyrésze, megölték Pál érseket.”

 

Dorffmaister_The_death_of_Louis_II_of_Hungary_1795-1796

Louis2