1521

Milyen hadi események történtek 1521-ben a Magyar-Királyság határvidékén?

Ahhoz, hogy az 1521-ben történtek érthetővé váljanak, vissza kell mennünk egy évvel korábbra.

1520-ban ugyanis meghalt Szelim szultán, aki a rettenetes előnevet kapta. Helyébe a 26 éves Szulejmán lépett, és ezt a váltást szerte Európában nagy megkönnyebbüléssel vették. Ugyanis Szulejmánról azt tartották, hogy ő egy nyugodt, békeszerető ember. Ez miatt az európaiaknak hamarosan nagyot csalódhattak. Mert míg rettenetes Szelimnek az érdeklődése leginkább keletnek és délnek mutatott (Egyiptom, Szíria, Perzsia, sőt India!), addig vele ellentétben Szulejmánnak a nyugati irány volt a fontos. Azt tartották róla, hogy küldetéstudata van, Rómát akarja meghódítani, mert római császár akar lenni.

Ugyanakkor vele egy időben nyugaton is új csillag támad, ugyanis V. Károly kerül a Habsburg család élére és ezzel néhány trónra is. Spanyol király és később német-római császár is lett.

V. Károly

V. Károly címei:

Habsburg Károly (Gent, 1500. február 24. – Yuste, 1558. szeptember 21.), a Habsburg-házból származó osztrák főherceg és kasztíliai királyi herceg, Szép Fülöp kasztíliai király és II. („Őrült”) Johanna kasztíliai királynő legidősebb fia, 1506-tól Burgundia hercege és a Tizenhét Tartomány kormányzója, 1516-tól Spanyolország, Szicília, Nápoly és Jeruzsálem királya, 1519-től Ausztria uralkodó főhercege és német király, valamint 1530-tól Itália királya és a Német-római birodalom császára.

Szulejmán és V. Károly trónra kerülésével indul meg az első nagy háború, és ennek nyitánya az oszmánok Magyarország ellen intézett offenzívája.

Azt nem tudom biztosan, hogy a kor magyar vezetői felismerték-e, hogy minek a részesei, az eseményekből úgy tűnhet, hogy ez nem történt meg. Az, hogy a Magyar Királyság mibe sodródik bele és hogy mi vár az országra, valószínűleg ekkor még felmérhetetlen volt.

——————————————————–

Az európai történelemben igen számos feljegyzett háború van. A Bizánci Birodalom Konstantinápoly oszmán elfoglalásával 1453-ban végleg megszűnt, noha számottevő hatalma addigra már vagy száz éve elenyészett. A Nyugat-római Birodalom bukását jóval korábbra, 476-ra szokás tenni, holott a Római Császárság intézménye még Bizánc megszűnte után is több mint három évszázadon át fennmaradt a Német-római Császárság eredeti (korabeli) nevén Szent Római Birodalom (majd a 16. századtól – az itáliai területek elvesztése után – A Német Nemzet Szent Római Birodalma név alatt.

A Habsburgok által vezetett Német-római Birodalom és a Bizánc térségeit elfoglaló Oszmán Birodalom összecsapását nevezném én az első nagy kontinentális háborúnak. Ennek két fő frontja Magyarországon és a Földközi-Tengeren voltak.

Amikor Szelim halála után Szulejmán 1520-ban trónra lépett, apja politikájával ellentétben nyugatra fordította figyelmét, s I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául. A franciák később a teljes európai fronton együttműködtek a törökökkel.

A többszöri pápai és más tiltás ellenére a törökök folyamatos ellátást kaptak a kor legmodernebb fegyvereiből, az oszmánoknak nyújtott francia támogatás nyomai a nagy háború során többször is tetten érhetők: A Tuniszt elfoglaló habsburg csapatok liliomos ágyúgolyókat találnak, vagy Hajreddin Barbarossa flottájának 1543-as franciaországi áttelelése Toulonban. Itt a 110 gályából álló oszmán flottát, amely előzőleg kirabolta Szicíliát és vigdúlta az itáliai partokat (a keresztény lakosokat legyilkolva vagy éppen rabságb ejtve) a város kikötője befogadta áttelelésre, még a katolikus templomokat is mecsetté alakították, hogy a legénységnek legyen hol imádkozni. Majd az ezutáni nyári hajózási idényben a francia és oszmán flotta közösen vonult fel Nizza ostromára.

A franciák úgy kerülnek képbe, hogy amikor 1519-ben Miksa halálával megüresedett a Német-római Császárság trónja, akkor a császárválasztásra a spanyol Károly, Miksa unokája mellett a pápai támogatást élvező I. Ferenc is jelentkezett, és esélyesebb is volt, azonban Habsburg Károlynál volt az adu ász, a dúsgazdag Jakob Fugger támogatása, akitől Károly annyi pénzt kapott, hogy azzal biztosítani tudta a császári trónt a maga számára. A francia Ferenc joggal érezhette, hogy bekerítették: V. Károly kezében egyesült az Ibériai-félsziget, a Császárság, Németalföld és Nápoly. A kiutat kereső Ferenc megpróbált szövetkezni VIII. Henrikkel, Anglia királyával, de ez nem járt sikerrel így csak a Velencei Köztársaság segítségére számíthatott. Na meg nem hivatalosan az oszmán szultánra, így ez a szövetség már tekintélyes ellensúlyt tudott képezni a Habsburg hegemóniával szemben. Magyarország pedig ezeknek a feleknek az összecsapásában frontvonallá vált. Mellesleg az elkövetkező, kb. száz évig tartó viaskodásban a Földközi-tenger, az itáliai-, görög-, és észak-afrikai partvidékek lettek a másik front, ami a török-habsburg háborúságot terepe volt. Ami pedig a francia-habsburg viaskodást illeti, abban az összecsapások leginkább Itáliában zajlottak (pl. a Paviai csata 1525-ben).

A nagypolitikai helyzet felvázolása után nézzük meg, mi volt a közvetlen oka annak, hogy Szulejmán Magyarország ellen fordította a hadseregét:

Szelim halála után az új szultán nevében a Porta egy követet küldött a Magyar Királyságba, Budára. Névleg II. Lajosnak tett egy békeajánlatot. Lajos ekkor 14 éves volt, tehát valószínű, hogy ez ügyben nem éppen önállóan döntött, amikor nem adott azonnal választ. A magyar udvar ugyanis jobbnak látta előbb tájékozódni. Megpróbálták kipuhatolni a keresztény uralkodók hozzáállását, hogyan is viszonyulnának egy békéhez illetve egy török elleni háborúhoz. Elképzelhető, hogy azt az irreális elképzelést dédelgették maguk között, hogy egy keresztes hadjárattal elűzhetik a törököket a magyar határ közeléből. Az 1490-es évek óta tartó viszonylagos nyugalomban némelyekben felmerülhetett ilyesmi, ahogy 1514-ben is egy efféle ötlet vezetett a tragikus parasztháborúhoz.

Mindenesetre amíg döntöttek, addig a szultáni követet visszatartották, ezt azonban a Porta nem vette jó néven, és a dolgot casus bellinek használta.

– egy másik vélemény szerint: Magyarország egyszerűen rossz helyen volt: az expanzív Oszmán Birodalom útjában (ezzel én a korábban kifejtett Habsburg-Oszmán háború miatt nem tudok egyet érteni, de azért megemlítem, mert elég sokat hangoztatott vélemény)

Közelebbről mi volt Szulejmán célja a hadjárattal?

Perjés Géza szerint ez egy korlátozott célú háború volt, Magyarország végvárait el kellett foglalni azért, hogy stratégiai pozíciókat nyerjenek és hogy erőt mutassanak a magyarokkal szemben, így azoknak elvegyék a kedvét a Habsburgok oldalára állástól. Egyébként később ezért is segítette Szulejmán Szapolyait Habsburg Ferdinánd ellenében, mert egy Habsburg irányítású Magyarország nekik a lehető legrosszabb lehetőség volt.

Más szerzők a célnak Budát jelölték meg.

Szulejmánnak egyik Nándorfehérváron kelt levelében pedig az olvasható, hogy ő csatára hívta a magyarokat. Tehát elképzelhető, hogy a hadjárat célja az volt, ami csak öt évvel később, 1526-ban valósult meg, tehát döntő ütközetet vívni.

Mik azok a végvárak, milyen volt a magyar végvárrendszer?

A várak dolga nem az volt, hogy elállják a támadó hadsereg útját. Az aktív védelemben játszottak fontos szerepet, illetve egy-egy terület fölötti a hosszabb távú ellenőrzt biztosították. A törökellenes magyar végvárrendszer két legnagyobb vára a boszniai Jajca és Nándorfehérvár voltak.

A végvárrendszer hosszú folyamat eredményeként jött létre, elsősorban Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) és I. (Corvin) Mátyás (1458–1490) védelmi politikájának köszönhetően. Az első vonal Orsovától Nándorfehérváron, Szabácson, Jajcán és Kninen át húzódva érte el az Adriai-tenger partját. A második ettől északra, Karánsebesnél kezdődött, Péterváraddal, Krupával folytatódott és Zengg-gel zárta a sort, ismét az Adriánál.

Az Oszmán Birodalomban nem honolt mindenütt béke, Szíriában felkelés tört ki, a Porta a haderő egy részét, az anatóliai csapatokat ennek leverésére küldte. Mikor a lázadást sikeresen elfojtották, 1521 elején elhatározták a Magyarország elleni támadást. Mivel az anatóliai hadat megviselte a szíriai háború, ebbe a hadjáratba csak kisebb létszámban vontak be kisázsiai csapatokat. Az Isztambulban állomásozó portai erőkkel és a ruméliai hadakkal indultak el. A portai csapatok maximum 10-11 ezer janicsárt és az udvari nehézlovasságot (kb. 5000 fő) jelentettek. A ruméliai szpáhik és fegyveres kísérőik 30 ezer katonát tehettek ki. Ehhez jött még a tüzérség (a források általában 300 ágyút szoktak megemlíteni, de mivel mindig ezt a számot használják, ezért erre nehéz alapozni, de vélhetően több száz löveget vihettek magukkal.)

Anatóliából kb 10 ezer főt vittek. Ezt összesítve és a tüzérséget is hozzászámolva 60000 reguláris katona indult a hadjáratra, de mozgósították az irreguláris erőket is. Ez a Balkánon elsősorban az akindzsiknek nevezett könnyűlovasságot jelentette.

Szpáhik

Talán azért, mert nem a teljes oszmán haderő vonult fel (ami szultáni hadjáratokban egyébként szokás volt), az útvonalat és a célokat a hadvezetés igyekezett titokban tartani. A magyarok csupán annyit tudhattak, hogy a szultán május 18-án ellenük indult. De hogy hova fog megérkezni, arról nem lehetett bizonyosságuk. Az akindzsik és a határmenti szandzsákok csapatai ugyanis a határvonal több pontján hadműveleteket kezdtek. Betörtek Horvátországba, Boszniába és Erdélybe is. Ezzel összezavarták a védelmet és akadályozták a magyar hírszerzést.

Szulejmán hadba vonul – török miniautúra

Az oszmán főerő közben maga is két részre oszlott. Az egyik fele Nándorfehérvárhoz vonult, és a várat körülzárta. A másik, nagyobbik fele pedig Szabácsnak vette az irányt.

Szabács:

A Szabácsi várat a 15-ik században építették a törökök. Ez egy palánkvár, amely a Száva déli partján helyezkedett el. Azzal a céllal épült a folyó átkelőjénél, hogy a Szerémségbe indított oszmán portják bázisa legyen. Ez nagyon nem tetszett a magyaroknak, és Mátyás király 1476-ban jókora haderővel vonult fel a vár elfoglalására. A vár ostroma télen folyt, hosszú időt vett igénybe, nagy áldozatokat követelt, de Mátyás végül sikerrer járt, a várat hatalmába kerítette és magyar végvárrá tette. Az ostromnak állít emléket a Szabács viadala című költemény.

1521-ben a vár száz naszádos támaszpontja volt. A naszádosok a végvidéken élő katonarend tagjai voltak, akik a háborús idényen kívül földműveléssel foglalkoztak, amikor pedig szükség volt rájuk, akkor folyami- illetve gyalogos katonaként szolgáltak. Nemzetiségüket tekintve nagyrészt szerbek voltak. A várat Logodi Simon vicebán vezetésével tehát száz, vagy annál valamivel több katona védelmezte, amikor először az akindzsik ostrom alá fogták. Logodinak sikerült is tartani a falakat, de aztán július 4-én megérkezett Ahmed vezír a ruméliai főerővel. A vezír nem teketóriázott, egymás után rendelte el a rohamokat.

Bánlaky József “A magyar nemzet hadtörténete” című művében úgy ír az ostromról, hogy Logodi Simon és emberei a végsőkig kitartottak és az utolsó szálig elestek, holott lett volna lehetőségük rá, hogy a Száván átevezve elmeneküljenek. De ők e helyett a hősi halált választották. Más történészek ebben kételkednek, szerintük a védők a túlerő nyomása alatt feladták a várat. Ugyanakkor a hősies, utolsó emberig tartó helytállás sem hihetetlen, mert a korszakban volt arra máshol is példa, hogy a keresztény védők a végsőkig harcoltak, például 1565-ben Máltán a Szent-Elmo erőd védelmében.

Ahmed vezír július 7-én elkönyvelhette a győzelmet, és azonnal parancsot is adott egy híd építésére, amelyen a hadsereg átkelhet a Száván. A nyolc napig épített hidat azonban egy nyári áradás elmosta, így a portai csapatokkal a várhoz érkező Szulejmán nem tudott átkelni. Elképzelhető, hogy ennek tudható be, hogy ezen hadjárat során a törökök nem indultak el Magyarország belseje felé. Az egyik vélekedés szerint ugyanis Szulejmán célja az volt, hogy Szabácsnál átlépik a folyami határt, és meglepetésszerűen rontanak a Szerémségbe, majd rögtön tovább is vonulnak Buda felé. Célok…

Mindez azonban a híd megsemmisülésével elmulasztódott, ezért a fősereg Nándorfehérvár ellen indult.

Nándorfehérvár

N. a 12. szd. vége óta a Magyar Királysághoz tartozott, a szerb despoták csak rövidebb ideig uralták, és Zsigmond király éppen a növekvő török fenyegetés miatt vissza is vette magyar fennhatóság alá. A törökök többször próbálkoztak a vár bevételével.

Nándorfehérvár – Belgrád – Griechische Weißenburg

Először 1440-ben ostromolták meg, majd 1456-ban, amikor itt Hunyadi János védte meg sikerrel és ehhez kötődik a Nándorfehérvári Diadal is.

1490-ben és 91-ben a határvidéki török csapatok próbálkoztak kisebb horderejű támadásokkal, majd 1494-ben majdnem árulás miatt került török kézre.

A következő komolyabb fenyegetésre 1521-ben került sor:

Ekkor a vár védelmét egyedi okok hátráltatták: A korábbi bánnak, Török Imrének a kincstár jelentős összeggel tartozott, és az ő örökösének, a kiskorúTörök Bálintnak a tisztjei úgy gondolták, hiba lenne, ha a király katonáit beengednék a várba, mielőtt a tartozás kiegyenlítésre kerül, ezért megtagadták, hogy a királyi udvar erősítést jutasson be hozzájuk az ostrom előtt, ugyanis attól féltek, hogy ezzel átadnák a várat és így a vágyott summára már keresztet vethetnének. Csupán élelmet és hadiszereket voltak hajlandók elfogadni. Ez a közjáték természetesen nem tett jót a védelmi előkészületeknek.

A szabácsi támadással szinte egyidőben a vár alá érkezett Piri-Mehmed nagyvezír és megkezdte az ostromot. Az oszmánok alaposan felkészültek Nándorfehérvárból, az előző, kudarccal végződő próbálkozásaikból sokat tanultak. Részletes térképeik voltak, és a legfontosabbnak azt tartották, hogy a várat kellőképpen elvágják a segítségtől, hiszen 1456-ban is azért buktak el, mert Hunyadi János be tudta vinni az erősítést a városba.

A teljes bekerítéshez tartozott a Száva túlsó partján, Nándorfehérvárral szemben álló Zimony elfoglalása is. A zimonyi vár jóval kisebb volt, és ennek megfelelően őrsége is csekélyebb. A védelmet itt Szkublics Márk vezette. Bánlaky József szerint a vár védői itt is az utolsó emberig harcoltak és a törökök csak nagy vérveszteség árán tudták a várat elfoglalni. B. Szabó János azonban azt írja, hogy a zimonyi várkapitány, amikor a törökökkel tárgyalt, kizuhant a várból és halálát lelte, ennek hatására pedig a vár védői feladták Zimonyt. Akárhogy is történt, Zimonyt elfoglalták a törökök, és Nándorfehérvár bekerítése teljessé vált. Július végén érkezett meg Szulejmán a portai csapatokkal és Ahmed a Szabácsot bevevő haddal. Nándorfehérvár ostroma ezzel magasabb fokozatra kapcsolt.

A várost és a fellegvárat Oláh Balázs és Móré Mihály vicebánok vezetésével körülbelül 700 katona és a felfegyverzett lakosok védték. Nemcsak élőerőben, de hadianyagokban sem bővelkedtek, azonban igyekeztek kitartani. Sokáig ellenálltak, miközben a törökök bevetették ostromtüzérségüket és több rohamot is intéztek ellenük.

Augusztus végére, tehát a körülzárás kezdete utáni második hónap leteltével a védők száma azonban már nagyon megfogyatkozott, és mivel arra, hogy Magyarországról felmentés érkezik, semmi esély nem mutatkozott már, a védők Hitre feladták a várat. Szulejmán bántatlanságot ígért nekik, és Oláh Balázsék augusztus 29-én megnyitották a kapukat. A dátum Szulejmán számára annyira fontossá vált, hogy ezután augusztus 29-ét a saját szerencsenapjának tekintette, és a nagy horderejű magyar ügyeket igyekezett erre a napra időzíteni. Így volt ez a mohácsi csatával, majd Buda 1541-es bevételével is.

De miért is nem számíthatott Nándorfehérvár felmentésre?

Ennek egyik fő oka a pénzhiány, a másik pedig a magyar haderő mozgósításának nehézsége.

A hadbahívás tulajdonképpen már idejében megtörtént, ám a júliusban Budáról déli irányba útnak induló had jóformán egyedül maradt, a nemesi felkelés illetve a tiszti bandériumok nem csatlakoztak hozzá. A király kénytelen volt visszafordulni és hetekkel később újra nekiindulni. Másodszorra, augusztus eleján már nem csak a palotások tartottak vele, hanem az országos hadak is csatlakoztak hozzá. Egy kisebb flottát is elindítottak a Dunán Nándorfehérvárhoz, de az a jóval erősebb oszmán hajóhad miatt nem tudott célba érni. Egy velencei követ arról írt, hogy augusztus 22-én Tolnán Lajos királynak már 20000 katonája volt és további 16-17000 volt Báthory nádor parancsnoksága alatt Futakon, és ekkor már Szapolyai is úton volt hozzájuk az erdélyi hadakkal. Sőt külföldi segélycsapatokat is vártak Cseh- és Morvaországból, Ausztriából és Lengyelországból is.

Ez a magyar hadsereg azonban nem csapott össze a török főerővel, és az összecsapást Szulejmán sem erőltette, hanem helyőrséget hagyott az elfogott várakban, és 1521 szeptember 13-án elindult vissza Isztambulba. A magyarok még ekkor sem léptek. A katonák között ugyanis járvány tört ki, több főember is megbetegedett, ezért jobbnak látták feloszlatni a sereget. Abban bizakodtak, hogy a következő hadiidényben ismét összegyűlnek és visszaveszik Nándorfehérvárt. Azonban erre már nem került sor.