“a magyarok országa meglátja, hová jut így”
A tizenötödik században Európában véget ért a középkor és kezdetét vette az újkor. A pénz kora. A lovagság eszméje hanyatlásnak indult és katedrálisok helyett inkább kastélyok épültek. A reneszánsz a külsőségek és nem a szakralitás dominált. A pápai széket a pénzen vásárolt szavazatokért adták, csakúgy, mint a birodalmi császári címet.
Velence, egy városállam a kereskedelem révén befolyásosabb lett, mint sok más nagy területű királyság. Portugália, majd Spanyolország pedig távoli földrészek kifosztásába kezdett.
Európában a királyi címek és az egyházi méltóságok ugyan megmaradtak, de a döntő szó sokszor már a bankároké és a pénzembereké lett. Az egyik leggazdagabb és ezáltal leghatalmasabb pénzembert Jakob Fuggernek hívták.
Idézet Perjés Gézától:
“Az esemény, ami szorosan hozzátartozik Mohács előzményeihez, tulajdonképpen belpolitikai és gazdasági volt, de jóval túlnőve ezen, végül is európai üggyé vált. A szóban forgó esemény előzményei még 1495-re nyúlnak vissza.
Ekkor kötött ugyanis szerződést Thurzó János a Fuggerekkel Besztercebánya és környékének, az ország leggazdagabb rézlelőhelyeinek kiaknázására. Ebben a közös vállalkozásban azonban hallgatólagosan benne foglaltatott az ezüst kitermelésében és a pénzverésben való részvétel is. Nos ennek a “közös üzletnek” vetett véget – egy időre – az 1525 nyarán megtartott Rákosi országgyűlés, mely egyrészt kimondta az 1521-ben bevezetett, név értékénél csekélyebb bel értékű „nova moneta” verésének megszüntetését, amellett vádat emelt – egyébként teljesen alaptalanul – a kikeresztelkedett zsidó Szerencsés Imre ellen állítólagos csalásai miatt. a Fuggerekkel, vagy ahogyan Magyarországon hívták őket a Fukarokkal pedig felmondták a bányák művelésére vonatkozó szerződést, sőt kártérítésre kötelezték őket. De még ennél is tovább mentek, mert a vélhetően mesterségesen felizgatott tömeg, a korabeli jelentés szerint a magyar urak és párthíveik, miután kifosztotta Szerencsés házát, a Budai raktárak ellen is támadást intézett, lefoglalva az ott talált pénzeket, köztük a Burgio által letétbe helyezett pápai segély pénzeket is. Néhány hét múlva azonban a köznemesség hatvani országgyűlésén az eddig vádlott Szerencsés Imre már vádlóként lépett fel, és teljesen légből kapott összegeket említve felsorolta, hogy milyen károkat is okoztak a Fuggerek az országnak. Szerencsés mögött maga a királyi udvar és valószínűleg a Fuggerekkel konkurens külföldi vállalkozók álltak. Így történt azután, hogy a Fuggerek fogságban tartott Budai megbízottjával kötelezvény írattak alá arról, hogy a gazdája okozta kárt a magyar kormánynak meg fogják téríteni. A Fugger ház, közelebbről Jakob fugger, persze nem hagyta annyiban a dolgot. Először megcáfolta Szerencsés állításait, majd így írt krakkói megbízottjának: „Követelni fogom, hogy mindazt amit elvettek tőlem, adják nekem vissza, térítsék meg a király tartozását, és azt is amit a szerződés alapján fizettem a magyaroknak, és hogy helyezzenek vissza az üzletbe.” Majd így folytatta: „Azt már elértem, hogy az ausztriai országokon át nem engednek magyar rezet, és azon leszek, és remélhetőleg sikerülni is fog, hogy német földön sehol semmi réz ne juthasson át… Amennyire képes vagy rá, akadályozd meg, hogy ólmot szállítsanak Magyarországba… Az aranybányákban nemsokára felhagynak a termeléssel, mi már elrendeltük, hogy a mieink művelését hagyják abba. Az ezüst bányák szemmel láthatóan a korábbi felénél nem sokkal többet termelnek, így aztán napról napra jobban fog a mi üzletünk hiányozni, és a magyarok országa meglátja, hová jut így.”
De a politikai nyomást is igénybe vette Jakob Fugger. Úgyszólván nem volt európai udvar, melytől ne kért volna erkölcsi támogatást, amit meg is kapott. A német fejedelmektől a pápáig mindenki porondra lépett, V. Károly pedig azzal fenyegetőzött, hogy egész birodalmát mozgósítja a magyarok ellen. A pápa így intette Lajost: “Erősen szorgalmazza és követelje, hogy a Fuggereknek igazságot szolgáltassanak.”
Még Habsburg Ferdinánd is felelősségre vonta sógorát, Lajost. Végül is a magyar kormány hátrálni kényszerült. A Fuggerek jogait visszaállították, és kártalanították őket, viszont a kormány 50000 forint kölcsönt kapott.”
Idézzük Hermann Zsuzsa erről az 50000 Ft os kölcsönről be számolva jegyzi meg Dernschwamm (ti. a fuggerek embere):”Ilyen kevés pénzzel kellett Lajos királynak a török elleni védelemre felkészülnie.” A szerződés megkötésének másnapján indult útnak Isztambulból Szulejmán serege.”
„A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. […] Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nem csak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss.”
(Ulrich von Hutten)