A Szablyák tánca történetében elérkeztem az 1526-os mohácsi csata előestéjéhez.
Ideje végignézni, hogy kik vannak ekkor a magyar táborban, és hogy létszámában mekkora is lehetett a magyar sereg.
Az elsődleges forrás ehhez a csatát túlélt Brodarics kancellár szemtanúi beszámolója.
“…Amikor a király Budáról kivonult, avval együtt, ami Mária királynéé és az esztergomi érseké volt, lovas és gyalogos katonája volt neki körülbelül háromezer…”
Szerencsére ezt nem nekem kell elemeznem, ezt számos történész megtette már. Közülük én Bánlaky József írását vettem alapul:
“E rendelkezések és egyéb intézkedések következményeként augusztus 29-ig bezárólag Budáról hajón a király podgyászán kívül kisebb-nagyobb ágyúk, nagyobb mennyiségű lőpor és egyéb hadiszükségletek, Bécsből 9 darab ágyú a szükséges lőszerrel érkeztek be Mohácsra. Thurzó Elek kincstartó 200 gyalogost és néhány ágyút hozott. Augusztus 26-án megérkezett Batthyány Ferenc horvát bán Tahy János vránai perjel, Bánfy János és egyéb horvát urak kíséretében 3000 lovassal és némi gyalogsággal. A következő napon Erdődy Simon zágrábi püspök jött meg fivérével, Erdődy Péterrel és több mint 700 lovassal. Bornemissza János várparancsnok Aczél István vezetése alatt 300 lovast és néhány ezer aranyat küldött. Szerecsen János kincstartó 2000 drávamelléki íjas puskás gyalogost hozott. Csehországból 600 gyalogos és 200 lovas érkezett. Ez összesen 7000 embert tett ki. Ehhez hozzászámítva a már a mohácsi táborban volt következő alakulatokat, még pedig a király és a királyné dandárát és Szalkay érsek csapatát, összesen 3000 embert, Báthory András dandárát és a tolnai nemességet, összesen 1000 embert, Szapolyay Györgynek 300 nehéz lovasból és 1200 gyalogosból álló dandárát, Cyprusi Hannibálnak a pápa pénzén toborzott és fenntartott 1300 morva, illetve Gnojenszki Lénárdnak 1500 lengyel zsoldosát, Várday Pál egri és Perényi Ferenc nagyváradi püspökök 900 főnyi hadát, a kevésbé tehetős zászlós urak és a megyék dandárjait, összesen 6–7000 főnyi létszámmal s végül Tomorynak 5000 főnyi seregcsoportját, mely alakulatok létszáma kereken 21.000 főnek felelt meg, úgy az egész sereg számára mintegy 28.000 főnyi létszámot kapunk.
Útban volt már, de a csata napjáig be nem érkezett: Szapolyay János erdélyi vajda 20.000 főnyi erdélyi serege Szeged környékén, Frangepán Kristóf gróf 3000 főnyi had élén Zágrábban, a Brandenburgi György őrgróf és Újházy Ádám által vezetett 7500 főnyi cseh és morva segélyhad Székesfehérvárnál, Veszprémnél és Győrnél. Azonkívül az északi megyékből is még számos főúr volt útban az általuk kiállított hadak élén Mohács felé, mely hadak összegét legalább mintegy 3500 főre tehetjük. A még útban levő hadak állományát eszerint legalább 33.000 főre tehetjük.”
Brodarics kancellár visszaemlékezésében 24-25 ezer fősre becsüli a magyar sereg összlétszámát (ehhez még 80 ágyút is számol). A Rómának rendszeresen jelentő Burgio pápai követ, aki általában elég tájékozott volt a magyar udvar ügyeiben, szintén hasonló létszámot említ. Tomori Pál állítólag 20 ezer emberről beszélt augusztus 24-én, de sokan még ezen dátum után érkeztek a táborba. Szulejmán szultán krónikása 50-60 ezer fősnek írta le az ellenséges magyar haderőt, de ez vélhetően túlzás, a nagy számmal inkább csak a győzelem nagyságát akarta érzékeltetni. A történészek általában 24-28 ezres létszámot szoktak megadni (fent látható, hogy Bánlaky József is 28 ezret valószínűsít), kivétel talán ez alól Perjés Géza, aki szerint a király zászlaja alatt ennél jóval nagyobb seregnek kellett összegyűlnie. Ő úgy tartja, hogy a nemesség nagyon buzgón igyekezett a táborba (erről több forrás is beszámol), és szerinte ezért nem valószínű, hogy az összmagyar katonai potenciálnak, amelyet 60 ezres létszám fölé szokás becsülni, csak a fele gyűlt volna össze, ráadásul az általános mozgósítás miatt a nemesség mellett a déli megyékből nagyon sok jobbágynak is jelen kellett lennie. Ezen parasztok és a nemesi felkelés harcértéke persze nem volt mérhető a Brodarics által tételesen felsorolt tiszti bandériumok tagjainak és a zsoldos katonáknak a képességeihez.
A fenti számokat érdemes annak fényében vizsgálnunk, hogy a korszakban keresztény királyságok tízezer főnél nagyobb létszámú hadakat nem túl gyakran, húszezret pedig csak kivételes esetekben tudtak egy-egy hadjáratra mozgósítani. Az 1525-ös évben vívták meg az Itáliai háború legnagyobb ütközetét, a nevezetes páviai csatát, amelyben a legerősebb európai hatalmak, a német-római császár és spanyol király V. Károly és I. Ferenc francia király 23 és 26 ezer katonát állítottak csatasorba.
És a másik oldal? Az oszmánok világhódító erejét már teljesen más dimenziók jellemezték. De azt majd egy másik cikkben részletezem smile hangulatjel