”
Báli béget először a ruméliai had a nagyvezír vezetésével, majd egy nappal később a szultán és a sereg többi része is követték. Egészen Újlakig nyomultak
előre, és körbefogták várost, nekiálltak az ágyúk felállításának és az ostromsáncok építésének. Közben kiküldött csapataik sorra hódoltatták meg a Duna és
Száva között található kisebb várakat.
Újlak védelme nem sokáig állt ellen, néhány napi lövetés után tűzszünetet kértek, majd átadták a várost Szulejmánnak.
Báli bég ekkor már északabbra járt, meghódoltatott néhány kisebb erősséget, és bevonult Eszékre, a Dráva parti városba. Innen küldte a hírt a szultánnak, hogy a
folyó hídját a magyarok lerombolták, és az átkozott pap, Tomori hada odaát van, és őrzi az átkelőt.
Napokig tartott, míg a török fősereg Újlak elfoglalt városától Eszékig felvonult. Itt aztán csapatokat hajóztak át a Dráva túlsó partjára, és máris nyilvánvalóvá vált
előttük, hogy a gyaur főpap milyen csekély erőkkel is áll velük szemben. Képtelen volt tartani a mocsaras átkelőt, így az elfoglalt hídfő birtokában az oszmánok
megkezdték a hídverést. Csónakokat és dereglyéket, vízbe döntött farönköket kötöttek össze, amikre pallókat fektettek, és úgy-ahogy megerősítették. A folyó
száz lépés széles ha volt, de túlfelén hatalmas, megbízhatatlan ingovány terült el, így a hidat kétszáznyolvan lépésnél is hosszabbra kellett építeni, hogy a végén
szárazulatot érhessenek. A gyors munka eredménye egy igen keskeny építmény lett, amelyen két gyalogosnak, vagy egyetlen lovasnak jutott csak hely.
Kétszázezer embernek és állataiknak kellett itt átkelnie. A málhák, főleg az ágyúk szállításához a flottát is igénybe kellett venniük.
Augusztus 19-e volt, mikor az első lovascsapat, a Kurd aga vezette néhány száz csarkadzsi átvonult, és a harcedzett parancsnok máris megütközött az
időközben elvonult Tomori hátvédeivel. Még foglyokat is sikerült közülük ejtenie. Átadta őket Báli bégnek, aki a hét rabot büszkén vezette Ibrahim nagyvezír elé…”
“A következő napon Ibrahim nagyvezír és Rumélia aranybetűs fekete zászlaja átkeltek a hídon. Egy nappal később a sereg többi része és maga a szultán is
követték őket. Szulejmán előtt hétlófarkas hadijelvényét és a próféta zöld selyemlobogóját vitték. A szultán előtt és mögött a testőrségét adó janicsárok, a
szolakok vonultak. Azon testőrök pedig, akiknek őt az oldalról jövő fenyegetéstől kellett óvniuk, a híd mellett, csónakokon és úszva keltek át, viszonylagos
helyzetüket az uralkodótól mindig következetesen megtartva, haladásukat annak sebességéhez igazították. Az udvari lovasság és a maradék janicsárság után az
anatóliai hadtest, a Boszporuszon túli területekről érkezett harcosok következtek.
Az átkelés így több napot vett igénybe, és mire az anatóliaiak után vonuló kisegítő népek is a hídra léphettek, a sereg eleje már messze előre kanyargott azon az
úton, amely a Kurd aga vezette felderítők szerint átvezetett a Dráva és a megáradt Karasica patak által vízzel bőségesen táplált mocsár- és tóvilágon.
Mögöttük feketén füstölt Eszék városa a folyó déli oldalán, és nagy lánggal égett a hajóhíd is, melyet a szultán parancsára ilyen látványos módon pusztítottak el.
Szulejmán ezzel adta tudtára hadseregének, hogy immár nincs visszaút.”
Részletek a “Véres kard” című regényből