„Az a szóbeszédjárja, de nevezzük inkább értesülésnek, hogy a törökök minden erejükkel meg fogják rohanni Németországot, és viadalra kelnek a végső jutalomért, mely eldönti, hogy Károly vagy a török lesz-e az egész glóbusz ura, mert egy világ nem képes két napot elviselni az egén.” Erasmus
„Amint csak egyetlen Isten van a mennyben, ugyanúgy csak egyetlen birodalom lehet a földön — közölte Ibrahim pasa a külországi követekkel. — Spanyolország olyan, mint a gyík, itt-ott csipeget magának egy kis gyomot a porban, a mi szultánunk azonban sárkány, az egész világot elnyeli, ha felnyitja a száját.”
A Végvári krónikák a 16. századi török-magyar harcokra összpontosít, de időről-időre kitekint más századokba, illetve hadszínterekre is.
A 16. századi oszmán-keresztény háborúkat akár világháborúnak is nevezhetjük, mert a harcok három kontinensre is kiterjedtek és egy időben több hatalmi központ is részt vett bennük.
A magyar hadszíntérrel egyenrangúnak tekinthetjük a mediterrán térséget: a Földközi-tengert és partvidékeit. A Habsburg-ház spanyolhonban uralkodó ága persze a mediterrán területet tartotta fontosabbnak, míg Szulejmán szultán vélhetően jobban preferálta a szárazföldi hadjáratokat és saját személyében inkább Magyarországra és Perzsiába vezetett hadat. (1522-ben ő vezette Rodosz ostromát, de annál messzebb nem hajózott el háborúzni).
A földközi tengeren vívott oszmán-katolikus küzdelmekről több könyv is elérhető magyar nyelven, én ezekből kettőt emelnék ki:
Roger Clowley: Tengeri birodalmak
Zimányi Vera: Lepanto 1571
Crowley:
“A konfliktus döbbenetes méreteket öltött. A l6. század a császári hatalom soha nem látott koncentrációjának lehetett tanúja: az ausztriai eredetű Habsburgok és az oszmán törökök is képesek voltak korábban elképzelhetetlenül sok embert és utánpótlást öszszegyűjteni, mozgatni, sőt még annak is megtalálták a módját, hogy mindezt fizetni tudják. A hadigépezetet V. Károly császár udvarából és Szulejmán szultán palotájából mozgatta a központosított bürokrácia, amely adót emelhetett, legénységet toborozhatott, hajókat küldhetett, utánpótlást szervezhetett, ágyút és lőport gyárthatott olyan hatékonysággal, amely a középkor háborúiban megvalósíthatatlan lett volna. A seregek egyre nagyobbak lettek, az ágyúk egyre messzebbre lőttek, az anyagi-technikai támogatás, az erőforrások kihasználása – természetesen az utazáshoz és a kapcsolattartáshoz szükséges idő szabta keretek között – egyre kifinomultabb. A birodalmak közötti viadal az egész világra kiterjedt. Az 1530-as években hódította meg Perut Francisco Pizarro, és támadták meg az oszmánok Indiát. Távoli helyek között létesített kapcsolatok hálója fűzte szorosabbra a határokat. Ausztria a perzsákkal szövetkezett, az oszmánok a franciákkal, a lutheránus németek ügyét isztambuli döntések vitték előre, az Újvilágból özönlő aranyrudakból fizették az afrikai háborúkat. Ha a császári hatalomhoz a szent háború iránti elkötelezettség nyitott is utat, más erők szintúgy működésben voltak. Európában a közös latin nyelv visszaszorulása, az új, nemzeti identitások ébredése, valamint a protestáns forradalom megrengette a régi bizonyosságokat. Az egész kontinens titokzatos erők játékterévé lett. A népességszámok megugrottak, a városok terjeszkedtek, és az infláció minden gond nélkül átlépte a keresztényi tanok határait.”
A Magyar Királyság nem önmagában lebegett az űrben, harcait nem mindig egyedül kellett megvívnia, hanem egy jóval nagyobb és összetettebb környezetben, az akkori Európa geopolitikai terében.