A rabszolgaságról

A rabszolgatartás intézménye az emberiség történelmének nagy részében jelen volt. Nem szűnt meg a Nyugat-Római Birodalom bukásával 476-ban, hogy csak valamikor az amerikai kontinens európai gyarmatosítása során az ültetvényes gazdálkodás munkaerejének biztosítására újjáéledjen, mint ahogy az a történelemtanításból leszűrhető lenne. A rabszolgatartás a végvári krónikák szempontjából vizsgált időszakban (15.-17. szd) nagyon is elterjedt volt: egy részről az itáliai városállamok alkalmazták szervezett formában külbirtokaik, a földközi-tengeri szigetek és a Fekete-tenger partvidékén található területek gazdaságának működtetésében, valamint kisebb mértékben ismert még részükről és spanyol részről a gályarabszolgaság intézménye is. Bár a gályahadászat fénykorában (tizenhatodik század közepén) az evezősök túlnyomó része kvázi önkéntes volt (önkéntesek fizetésért és sorozottak).
Ezzel szemben a muszlim világban, Észak-Afrikában, Anatóliában és a Balkánon a rabszolgák tartása szélesebb körű volt. Legnagyobb részük pedig hadizsákmányként – elfogott keresztények – jutott erre a sorsra. Az élet minden területén ott voltak: rabszolgák művelték a földet, rabszolgák hajtották a gályákat, rabszolgák szolgáltak a gazdagabb házaknál, sőt még a janicsárság és az oszmán hivatali gépezet is rabszolgákból állt (bár e kettőnél már muszlim hitre átnevelt rabszolgákról kell beszélni).
A keresztény rabszolgák tömegei a spanyol és az itáliai rablóportyák, a magyarországi és ausztriai hadjáratok, illetve a Balkánon szedett gyermekadó formájában kerültek az Oszmán Birodalomba.
Egyik híres történet a Don Quijote szerzőjének, Cervantesnek a sorsa, aki katonaként harcolt a lepantói tengeri ütközetben, ahol török fogságba esett és gályarabságba került.
Egy a magyarországi 15 éves háborút megjárt angol utazó, akit Erdélyben fogtak el a tatárok, pedig így ír visszaemlékezésében:
“Amíg sebei begyógyultak, jól bántak vele, aztán Axopolisban eladták a többiekkel együtt rabszolgának, akár az állatot. Ott mindegyik kereskedő megszemlélte tagjaikat és sebeiket, s birkózásra állította őket más rabszolgákkal, hogy kipróbálja erejüket…
… Húszanként nyakuknál fogva összeláncolva meneteltek sorban a nagy város felé, ahol átadták őket különféle gazdáiknak…
…mivel ő jött utolsónak, mindenki a rabszolgák rabszolgájának tekintette. Nem nagyon volt mit válogatni a rabszolgasors különféle fokozatai közt, mert a legjobb is oly rossz volt, hogy még a kutyának is sok lett volna kibírni. És minden fáradságuk és nehéz munkájuk ellenére, annyiba sem vették őket, mint az állatokat.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.