Krónika a török korból

1558. január 28. Takaró Mihály tihanyi kapitány érdekes esete Takaró Mihály tihanyi várkapitány (1554-1560 között) rendkívül sokat tett a Balaton-vidék védelmének szervezéséért. Munkáiról, katonai akcióiról rendszeresen tájékoztatta Nádasdy Tamás nádort, ahogy 1558 januárjának végén is tette (a levelet modern átírásban közöljük): „Az elmúlt napokban Essegváry Farkas uram, Bornemisza János és Terek Ferenc uram szolgáiban is nálam valának. Az koppányi bégnél valami szegény rabok vannak, kiket ki akarnék váltani, énnálam is vannak rabok, kiket az koppányi bég ki akarna váltani. Egy fővajda írt az rabok végett, küldötte vala által hozzám az másik vajdát hitre, magunk hivattok vala. Bornemisza János uramnak valami jobbágyit bírja az vajda, azoktul való jüvedelem felől végezének egymással. Az váron kívül egy szén (tűz) mellett eszünk, iszunk és mulatunk vala. Azonközbe juta egy paraszt ember, monda, az veszprimi bég az mezőn nyulászna, azt izente volna, ki mennék hozzá, szembe lennék vele. Én megizentem, hogy vendégeim volnának, mastan szembe nem lehetnék, sem akarok is lenni, az ő barátsága énnekem nem kell. Az bíró, hogy elmene az követséggel, azután mint 2 avagy 3 horával (órával) mondák, hogy az jégen az istrázsás [őrszem] valami lovagot látna. Nem tudhatájok magyar e avagy törek? Lóra ülünk, meglátnájok, micsoda féle emberek volnának. Az egyik vajda egy szolgámmal hírem nélkül előttem alájutott vala az jégre, míg én is az uraimmal alá menék, az másik vajda velem volt, addig ketten ők eleikbe menének. Meglátá az vajda, hogy törekek volnának, mindjárást pajzsát elveté, az kopját az én szolgám kezébe adá. Más felől a törek nekiek rúgá magát, az vajdának lovát megsebesejték. Az én szolgám látá, arccal jőne neki a törek, egyikkel szembe öklele, mind az kettő megsebesedék. Az én szolgámat is bizonnyal elfogják vala, de az uraimmal megsegétítem, ott az míg teccék, utánok mennénk, de félek vala, hogy lesek vagyok, megtérénk. Az egyik vajda szolgáját utánnok küldejek, az veszprimi porkolábot visszahínája hitre, szolnánk vele. Azt sem bocsáták vissza, a követet is elvivék, mastan is mind a kettő odavagyon. Így jártam velek. Az én fejedelmem, király ő felsége erősen parancsolja a frigyet [békét] megtartanom, a törek penig meg nem tartja. Én ez időig a fejedelemnek parancsolatja szerint megtartottam. Az veszprimi hitvány bégnek írtam felőle, a frigyet mi köztünk megszegte volna, és én az én fejedelmemmel, király ő felségének tudtára adnám, az ő pasájoknak is megírnám. Semmi választ levelemre nem tén [tett]. Azért Nagyságodat kérem, könyörgök is Nagyságodnak, adjon tanúságot énnekem Nagyságod, mit kelljen róla gondolnom, ő felségének is adja eleibe Nagyságod. Ha énnekem oly tanúságot ad Nagyságod, bizonnyal én ezzel az veszprémi törekkel és hitvány béggel soha frigyet nem tartok. Hiszem az hatalmas Úristent, ennek én árthatok. Ha őneki király ő felsége háza alá szabad száguldani, legyen énnekem is az ő házok alá szabad száguldanom. Ezt tudtára akartam adni Nagyságodnak. Énnekem Isten után minden bizodalmam vagyon Nagyságodban. Jó és kegyelmes választ várok Nagyságodtól. Isten tartsa meg jó egészségben Nsgodat. Datum ex arce Tyhan 28 die mensis januarii A. D. 1558. Servitor vestrae Spect. Mag. Dominationis Michael Takaró.” Jogosan méltatlankodott Takaró kapitány, amikor a vendégséget kihasználva a veszprémi bég párbajra akarta kihívni, de ez inkább csak ürügy lehetett a kapitány kicsalogatására, míg katonái a Balaton jegén átgázolva készültek a várat rajtaütéssel elfoglalni. Egyik vajdáját és egy lovasát, akit a bég után küldött, a törökök elfogták. A tihanyi kapitány felháborodva írta a nádornak, hogy igazságtalannak tartja, hogy a törökök a béke ellenére is szabadon pusztíthatnak, míg nekik veszteg kell ülniük. Nádasdytól ezért engedélyt várt hasonló akciók szervezésére. A békeszegés az európai harcmodorhoz és diplomáciához szokott magyarok számára ekkor még újszerű lehetett, bár a törökök a megelőző 150 éven keresztül hatékonyan alkalmazták a déli határvidéken. A magyarok számára nem nagyon maradt más választás, mint hasonló módon visszaütni az ellenségnek. A lesre csalás módszerét mindenesetre ekkorra már jól ismerték, ahogy ez a levélből is kiderül. (Lehetséges, hogy nem is volt ismeretlen taktika számukra a korábbi évszázadokban sem.) Az ilyen „kisháborúk”, portyák, rajtaütések fogják jellemezni a következő 150 év török-magyar harcainak jelentős részét.