Országhasadás 5

5. A fogoly

1527

Magyarország

Habardanecz hétszáz lovassal és háromszáz gyalogossal érkezett Maróthoz. Ennél több katonát a törökök sem tudtak felsorakoztatni velük szemben. A két sereg összecsapott, és hamarosan vér festette vörösre a frissen hullott havat. A küzdelmet az időjárás jobban meghatározta, mintsem a csapatok létszámai, vagy a taktika. A lovak néhol szinte elakadtak a magas hóban, a gyalogosok sokszor el sem tudták sütni puskáikat a fagy miatt, némelyek meg csak azért verekedtek, hogy a mozgástól felmelegedhessenek.

A harc heves volt és rövid, hamar véget ért, mikor a dermesztően hideg és vaksötét téli est leszállt a harcmezőre. A törökök elvonultak, üldözésük a sötétben kilátástalan volt, így Habardanecz rendbe szedte dandárját, és rendezetten, fáklyafényben vonultak be a felszabadított várba. A várbeliek kitörő örömmel üdvözölték az érkezőket, és nyomban étellel, itallal és meleg hellyel kínálták őket.

Kunovics Mihály várnagy szívélyesen köszöntötte Habardanecz főkapitányt. Dús szakállú, szálas ember volt, aki széles vállain nagy terheket, Barka és Marót várak katonai parancsnokságát viselte. Azok a még megmaradt erősségek álltak akkor legközelebb a török új keletű, szerémségi hóditásának nyugati határaihoz.

Kunovics beinvitálta a felmentő sereg vezetőit magához, az öregtorony nagytermébe, ahol jó tűz adott kellemes meleget. A várprefektus bort és gyertyákat hozatott, hogy még kellemesebb körülményeket biztosíthasson.

– Az Isten vezette ide kegyelmeteket! – mondta, immár nem először a vendéglátó.

– Az bizony, és szerencsét is ádott, mert bevallom, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen megugraszthatjuk Báli béget – felelte Habardanecz. – Amint az emberek felengedtek, meg is szervezem a külső őrséget meg a járőröket, mert élek a gyanúperrel, hogy az öreg pogány róka nem hagyja ezt annyiban, és még visszaharap.

– Báli béget? – lepődött meg Kunovics. – Nem Báli volt itt, hanem Kurt vajda, Báli lovasparancsnoka.

– Valóban?

– Az öreg nem nagyon mozdul ki már Nándorfehérvárról, legfeljebb ha Péterváradig. A fia, Mehmet, meg a Kurt vojvoda járnak portyázni.

– Így már érthetőbb a gyors sikerünk.

– Tucatnyi jelentést küldtem róluk Budára. Bár nem tudom, hogy ott éppen ki olvasta őket.

– Jánosnak küldte kegyelmed?

– Mondom, Budára. Aki éppen a székvárost bírja ezekben a zavaros időkben, annak dolga gondot viselni a végházakra.

– Akkor hát Ferdinánd királynak címezze kegyelmed azokat a leveleket!

Kunovics mogorván bólintott. Habardanecz azonban nem hagyta annyiban, tovább mondta:

– János meg a hívei inkább összeszűrik a levet a törökkel, mintsem, hogy harcolnának ellene.

– Van, aki ezt másképp mondja – vetette ellen Kunovics, és az egyik jelenlévő felé fordult.

A terem melegében majd tucatnyian gyűltek össze. Csontos arcú, bajuszos, szakállas hadfiak, Habardanecz dandárjának és Kunovics csapatának végvári tisztjei voltak. Akadt köztük egy Bácsy György nevű, megrögzött János-párti ember is, aki konokul, már-már kihívóan nézett Habardanecz szemébe. Habardanecz mordult egyet, mint a medve, akit bosszant az egér jelenléte, de egyelőre nem akar bajlódni vele.

– Eszékről mit jelentettél azokban a levelekben? – faggatta inkább fontosabb dolgokról a várnagyot.

– Több ezer kontyos van ott fegyverben. Jó, hogy főkapitány uramék nem ott keltek át a Dráván.

– Igen, magam is úgy vélem. Akkor nem érkeztünk volna ide.

– Eszéket és Titelt megtartotta a török, erős őrséggel is ellátta mindkettőt. A többi elfoglalt végházat azonban lerombolta vagy üresen hagyta. Bár, úgy tudom, Báli Péterváradot építteti éppen vissza.

– Be akar ott rendezkedni?

– Azt nehéz volna megmondani. A török hol támad, hol kivár. Először visszavonult a Jován hada elől, majd úgy tűnt, a szerémségi várakat Nándorfehérvár kivételével hajlandó átadni János királynak. Mostanában azonban ismét támadó kedvében van, és egyre nyugatabbra tör. Mehmet éppen Jajcánál járhat.

– Ha Jajcát elfoglalja…

– Akkor Ferdinánd alatt ugyancsak inogni fog a trón.

– Ferdinánd király. Isten kegyelméből felséges urunk, mostanra már fejére került a Szent-Korona Fehérváron – jegyezte meg Habardanecz.

– Ferdinánd király – javította ki magát Kunovics, – ugyancsak komoly gondokkal nézhet majd szembe, mert ha Jajca elveszik, a rendek azt neki fogják felróni.

– És közben Báli megerősíti Péterváradot, Titelt és Eszéket – Habardanecz ismét Bácsy György felé fordult. – Várakat, amelyek a török felvonulási útját biztosítják, ha az éppen megint Budára tartana, talán éppen azért, hogy Jánost a bitorolt trónjára visszasegítse. Kegyelmed mit szól mindehhez?

Bácsy állkapcsa megfeszült a hozzá intézett provokatív kérdés hallatán.

– Én erről semmit sem tudok – mondta aztán kurtán.

– Azt majd kiderítjük. Kegyelmed minden birtokában lévő iratot átad a titkáromnak átvizsgálásra, és jobb lesz, ha semmit el nem titkol.

– Még mit nem! – fortyant föl Bácsy, és szablyájához kapott, de addigra már Bosko kardjának hegye meredt a torka felé, így inkább megakasztotta az ellenséges mozdulatot.

– Kegyelmed Zápolya vajda bizalmasa volt, akinek többször is fontos leveleket továbbítottál – mondta Habardanecz, majd tekintetét körbehordozta meglepett hallgatóságán. – Parancsom van rá Ferdinánd király őfelségétől, hogy a török vagy az áruló János minden követét megállítsam és átvizsgáljam.

– És elfogasd vagy megöld – tette hozzá Bácsy.

Habardanecz egy kétértelmű mosollyal felelt neki.

– Bosko, vedd el a kardját, helyezd őrizet alá, és vizsgáld át őt is, meg a holmiját is!

Kendi Balázs különösen méltatlan feladatot kapott: két másik legénnyel együtt neki kellett Bácsy Györgyöt elvezetni, és őrizet alatt tartani. Bosko zárt helyet kért a porkolábtól a fogoly számára. A tömlöcben volt néhány főtörök, akiket az ostrom után fogtak el és váltságot reméltek értük, de a porkoláb nem akart egy magyar tisztet közéjük zárni. A kamrában sem adott helyet, mert mint mondta, az nem nemesembernek való. Viszont minden más helyiség tele volt katonákkal, mert a várnépen kívül még ezer ember érkezett azon a napon, és senki sem akart télen a szabadban éjszakázni. A porkoláb végül bocsánatkérően azt kérdezte Bácsytól, hogy a borospince megteszi-e neki.

– Ha a nemes szerémségi bornak jó, hát nekem is megfelel – felelte a letartóztatott.

Bevezették a pincébe, ahol Bosko sorra elkérte tőle a magán viselt dolgait, és mindent átvizsgált. Szétszedte az övcsatját, végigtapogatta a levetett ruháit, a csizmájába is belenézett, de semmi figyelemre méltót nem talált. Aztán visszaadott mindent, és Bácsy felöltözhetett.

– Ki ne engedjétek! Éjközépkor küldök váltást helyettetek – mondta Bosko az őröknek, azzal otthagyta őket.

Leültek a hordók közé, és várakoztak. Csak egy gyertya égett közöttük.

– Kutya egy világ ez – morogta Bácsy György.

– Igyon egyet kegyelmed, akkor jobban telik a rabság. Holnapra talán… – mondta az egyik őr, de elakadt. Nem tudta, hogyan fejezhetné be a mondatot, társaira nézett segítségért.

Balázs és a másik őr azonban nem szólaltak meg.

– János a törvényes király – mondta akkor Bácsy. – A rendek őt választották meg, az ország népe őt akarta Lajos után. Ferdinánd egy álnok német kígyó, akinek csak a koronák kellenek.

– Azért János sem éppen szent – mondta Vitai, az egyik őr. – Hiszen elveszejtette Lajos urunkat, hogy ő ülhessen a helyébe.

– Rágalom! – ellenkezett Bácsy. – Az erdélyi vajda mindent megtett, hogy Lajos királyt és a magyar sereget Mohácsnál megsegíthesse. Engem magamat küldött a pentelei táborba, azzal az üzenettel, hogy őfelségétől végre egyértelmű parancsot kapjon arra vonatkozólag, hogy merre is vezesse az erdélyi sereget. Ugyanis korábban már három udvari követ is járt nála ellentmondásos utasításokkal és a korábbi parancsok visszavonását egyik sem vitte magával. Aztán mikor az utolsó királyi üzenetet, miszerint siessen a tolnai gyülekezőhelyre minden erővel, még az útjába eső jobbágyokat is seregébe vonva, megkapta, tőlem már azt üzente vissza, hogy igyekszik, amint lehet, és őfelsége nélküle semmiképpen ne bocsátkozzék csatába az ellenséggel, mert ő Erdélyből olyan haderőt és oly’ számosakat hoz magával, hogy velük esély kínálkozik a győzelemre is!

– Én ezt másként hallottam – hitetlenkedett Vitai.

– Pedig így volt – szólalt meg Kendi a pincébe érkezésük óta először. – A király testőrségében szolgáltam akkor.

– Ez az – mondta Bácsy elégedetten. – Ferdinánd ebei azt terjesztik országszerte, hogy az erdélyi vajda szánt szándékkal késett el a csatából. – Sőt még azt is merészelik állítani, hogy ő maga ölette meg Lajos királyt. Szemen szedett hazugság!

– Akkor miért nem volt ott a csatatéren? – kérdezte akkor a harmadik őr, Palkovics.

– Mert János félrevezető parancsokat kapott az udvarból, méghozzá a legmagasabb helyről. Szalkai kancellár hagyta jóvá a tervet, hogy a moldvai meg a havasalföldi vajdával közösen János támadjon rá Szulejmán hátországára, így kényszerítve a törököt a visszafordulásra.

– Kitől származott a terv? – kérdezte Kendi Balázs.

Bácsy felemelte az ujját, és így szólt:

– Ez a kulcs kérdés, nemes barátom! Ezt magam is igyekeztem kideríteni, mert az, aki ezt a mesteri tervet az erdélyi had távol tartására kigondolta, az az ország vesztének igazi okozója.

– És kegyelmed tudja már ki volt az? – kérdezte Palkovics szinte egyszerre Vitaival.

– Igen, tudom.

Lapozás ->

<- Lapozás