Ebben az esztendőben sem honolt nyugalom a török-magyar határvidéken, legalább két ostromról van tudomásunk, melyek során az oszmánok magyar (horvát) várakat próbáltak meg bevenni. Az egyik Knin volt, mely elesett, a másik pedig Klissza, melyet sikerült megtartani.
A fő hadászati események azonban máshol történtek, ezért a Végvári Krónikák ezen cikkében a magyar határtól távol kalandozunk. Elmegyünk a napfényes mediterráneumba, a Földközi-tenger egyik keleti szigetére, Rodoszra.
1521 szeptemberében a győzelemittas Szulejmán szultán díszes sátra bejáratán kitekintve még láthatta Nándorfehérvár erődítményének füstölgő falait, amikor a következő kiszemelt célpontjának az alábbi levelet fogalmazta:
Én, Szulejmán szultán, Allah kegyelméből a királyok királya, a fejedelmek fejedelme, Bizánc és Trapezunt dicsőséges császára, Perzsia, Arábia, Szíria és Egyiptom nagy hatalmú királya, Európa és Ázsia legfőbb ura, Mekka és Aleppó fejedelme, Jeruzsálem ura, a nagy tenger bírája üdvözletemet küldöm Ródosz nagymesterének, Philippe de L’Isle-Adamnak.
Fogadd szerencsekívánataimat abból az alkalomból, hogy elnyerted új méltóságodat, s birtokba vetted területeidet. Kívánom, hogy sikerrel s elődeidnél is nagyobb dicsőséggel kormányozz hivatalodban. Nagy becsben tartom barátságodat. Örülj ekként velem, drága barátom, hogy atyáim nyomdokába lépve, kik Perzsiát, Jeruzsálemet, Arábiát és Egyiptomot meghódoltatták, az elmúlt őszön elfoglaltam Nándorfehérvárt, eme roppant nagy erődítmányt. habár csatára hívtam a hitetleneket, nem volt elegendő bátorságuk, hogy a kihívásnak megfeleljenek, így azután sok más szépséges és erődített várost is elfoglaltam, kard vagy tűz által elpusztítottam lakóinak nagy részét, a többit pedig rabszolgává tettem. Miután tekintélyes és győztes seregemet téli szállására küldtem, most magam is diadallal térek meg konstantinápolyi udvaromba.
Ez a hivalkodó levél természetesen nem baráti üdvözletnek, hanem hadüzenetnek volt szánva. A johannita nagymester pedig megértette ezt.
